Cím: Until the Day I Die
Írta:
arisa4
Műfaj:
Dráma/Romantikus
Fandom:
Bleach
Párosítás:
Grimmjow x Ichigo
Korhatár:
NC-17
Tartalom:
Ichigo kétségbeesetten igyekszik bizonyítani legnagyobb ellensége, Grimmjow szemében. Kezdetben nem érti, mi ez a furcsa kötődése hozzá, de amikor a háború alatt az espada rejtegetésére vetemedik, lassan ráébred mi hajtja, s hogy innen már nincs visszaút…
Figyelmeztetések:
trágár beszéd, yaoi, lemon
Állapot:
Folyamatban…

Ichigo születésnapja eredetileg 07.15.-én van, ezt a fejezetet ennek az alkalomnak szentelem^^
A képet Zsozs készítette
nekem névnapom alkalmából, nagyon szépen köszönöm neki^^ (L)
Ha az eredeti képre is kíváncsi vagy, akkor katt rá.

2. fejezet

Felszisszentem, ahogy bal vállamat súrolta Pantera pengéje. Egy másodpercre abbahagytam a shunpo használatát, így jobban szemügyre tudtam venni sérülésemet. Vékony csíkban folydogált le felkaromon a vér, de a seb nem volt mély, megmaradok. Elszántan pördültem meg, és emeltem magasba zanpakutou-mat.

– Getsuga… Tenshou!

Támadásom meredek krátert vájt az Urahara Shouten alatti gyakorlóterem talaján, de célba ért. Legalábbis azt hittem, amíg Grimmjow egy hanyag suhintással ketté nem szelte, ezzel eltérítve a reiatsu nyalábot, hogy V alakban folytassa tovább pusztítását.

– Ne szórakozz velem, Kurosaki! Ilyen gyenge támadásokkal meg se tudsz karcolni!

Kicsit összerándultam a nevem hallatán.

Hol marad a shinigami? Ja, igaz is… csata közben néha megfeledkezik magáról, és így szólít. Vajon neki is feltűnt már?

– Akkor ehhez mit szólsz?! – üvöltöttem rá hevesen, és a következő pillanatban már a háta mögül készültem levágni a fejét.

Azonban az egész csak egy tompa puffanással végződött, ahogy Grimmjow a tenyerével felfogta az ütést. Arca rezzenéstelen maradt.

– Tch, puszta kézzel is elbánok így veled. Hívd elő a Bankai-od, Shinigami.

Shinigami…

– Ha Bankai-al harcolnék ellened, megölnélek, te idióta! – vicsorogtam rá, de az önelégültséget nem tudtam kiszűrni a hangomból – Különben is, te nem tudnád felvenni a Resurección alakodat, még nem gyógyultál fel teljesen. Urahara-san megmondta, amíg…

Az espada szemében felvillant a düh.

– Nincs szükségem a szánalmadra, se arra, hogy kioktass! Tisztában vagyok vele, mit mondott a kalapos fazon!

Hirtelen leeresztettem a kardomat.

– És el is fogadod, Grimmjow? A gondolatot, hogy ebben a háborúban semelyik oldalon sem látnak szívesen?

***

1 nappal korábban:

– A kilátások nem valami fényesek, Kurosaki-san. Attól tartok, azzal hogy Inoue-sant sikeresen visszahoztátok Hueco Mundóból, és gyakorlatilag elpusztítottátok az Espada felét, nem nyertük meg a háborút. Aizen továbbra is a Királyok Kulcsának elkészítésére törekszik, és a Vasto Lordékat kutatja. Szerencsére mindezidáig sikertelenül, de az idő ellenünk dolgozik.

A Shouten tulaja kortyolt egyet teájából, majd folytatta.

– Az se könnyíti meg a helyzetünket, hogy rajtad és Inoue-sanon kívül nincs más szemtanú, aki igazolhatná, hogy egy espada segítségével sikerült elmenekülnötök

– Szemtanú ide vagy oda, úgyse hinnének nekünk. Nem bízom Soul Society döntéseiben…

Ezalatt a Rukiával és Inouével szemben tanúsított igazságtalan bánásmódjukra gondoltam. Urahara-san is csak komoran bólintott. Azt olvastam ki a szeméből, hogy személyes tapasztalatai vannak Soul Society igazságtalan törvénykezésével kapcsolatban.

– Nem hiszem, hogy Soul Society legfontosabb feladata az lenne, hogy kézre kerítsen egy áruló espadát. Jobban lefoglalja most őket Karakura védelme. Így is egyenlőtlenek az erőviszonyok.

Meddig voltam kidőlve, lemaradtam valamiről?

– És a többiek…? Mielőtt eljöttünk volna Las Nochesből, tisztán éreztem több kapitány szintű reiatsu jelenlétét.

Grimmjow lenézően horkantott egyet mellettem, ezzel emlékeztetve arra a kis apróságra, hogy ő érzékelte őket legelőször. Basszus, muszáj mindent az orrom alá dörgölnie?! A reiatsu észlelése mindig is egy érzékeny pontom volt…

– Valóban – bólintott Urahara. – Közvetlenül az érkezésetek előtt küldték ki Las Noches-ba a 4, 6, 11, 12. osztag kapitányát és hadnagyát.

Soroltam magamban a neveket. Még jó, hogy nem futottam össze Kenpachival, biztos szét akart volna szedni bemelegítés képpen. Byakuya… Nagyon ajánlom neki, hogy Rukia után menjen. De nagy baj nem lehet, legalább gondoltak a sebesültekre, és kiküldték a 4. osztagot. Soul Society kicsit nőtt a szememben. Azonban úgy éreztem, hogy itt valami sántít.

– Ha előre eltervezték ezt a hirtelen közbeavatkozást… Miért nem jöttek velünk a kezdetektől fogva?

A kérdésem hallatán csend borult a szobára.

– Valószínűleg biztosra akartak menni. Yamamoto Genryuusai nem küldhette ki a kapitányok felét az ellenség főhadiszállására. De amikor bizonyossá vált az akciótok sikeressége, akkor már megkockáztathatott egy ilyen lépést – felelte halkan Urahara, és még jobban a szemébe húzta a kalapját – Véleményem szerint a főparancsnoknak nem volt érdeke Inoue-san megmentése, de nem akarta kihagyni az alkalmat, hogy lesújtson az áruló Aizenre.

Ökölbe szorítottam remegő kezeim, és próbáltam nem kettétörni az asztalt. Sajnos Grimmjow beszólása nem sokat segített a dolgokon.

– Shinigamik, jellemző… – mordult fel, majd megvonta a vállát. – Aizenre akármikor rátámadhattatok volna, szart volna az egészre úgy ahogy van.

– Te inkább fogd be a pofád, Grimmjow! Nem kérdeztem a véleményed! – vetettem oda neki idegesen, mire összeszűkültek égszínkék szemei, és egy halálos pillantást eresztett meg felém.

– Én viszont kíváncsi lennék rá, Kurosaki-san – intett csendre finoman, de szigorúan Urahara-san. – Ő egy Aizen seregéből való arrancar, sőt, tovább megyek, az Espada tagjaként a legmegbízhatóbb embereinek egyikének a tagja volt. Hálás lennék, ha elmagyaráznád nekünk Aizen Sousuke hozzáállását ehhez a háborúhoz.

Grimmjow halk, rekedtes nevetést hallatott.

– És nekem mi hasznom lenne ebből az egészből? Így is úgy is ki akarnak nyírni, nem számít, hogy kikotyogok-e pár apró kis titkot Aizenről, vagy sem.

Láttam Urahara-san szemein a beletörődést, miszerint ő soha sem fog tudni szót érteni ezzel a makacs, forrófejű, idióta, seggfej arrancarral. Úgy gondoltam, megpróbálom kézbe venni a dolgokat. Talán már kissé lehiggadtam az előbbiek után.

– Igazán együttműködhetnél velünk, azok után, hogy megmentettem a hálátlan seggedet!

Ajaj, úgy néz ki nem eléggé…

– Ide figyelj, Kurosaki! – rántott közel magához a shihakushoum nyakánál fogva. – Nem kértem, hogy ments meg, úgyhogy kurvára nem vagyok lekötelezve neked! A segítségemet kéred?! Leszarom, Soul Society bekaphatja, Aizen pedig dögöljön meg! – azzal ellökött magától.

Pár percig a megilletődéstől nem tudtam megszólalni. Majd lassan összeszedtem magam, és átgondolva a hallottakat, elmosolyodtam a magamban megfogalmazott, egyszerű válaszon.

– Soul Society valóban bekaphatja, és Aizen is megdögölhetne, ott, ahol van. De nem ők kérik a segítségedet, hanem én.

Egy ember, fejeztem be magamban a mondatot, és visszafojtott lélegzettel vártam, mit fog tenni. Bár még mindig dübörgött ereimben a vér. Mi az, hogy nem kérte, hogy mentsem meg, és nincs lekötelezve nekem?! J-jó… tényleg nem kérte a segítségem, és… igazából nem azért tettem, hogy tartozzon nekem ezért. Én csak… nem éreztem helyesnek otthagyni őt. Most komolyan, belehalna, hogyha kinyögne egy egyszerű köszönömöt?! Visszatartottam egy hümmögést. Mégis miken gondolkodom? Nincs nekem fontosabb dolgom annál, hogy az ő… makacsságán rágjam magam? De akkor… miért érzem ezt a kellemetlen nyomást a mellkasomban?

– Aizent jelenleg csak a Királyok Kulcsának megszerzése érdekli. Az Espada korlátlan hatalmat élvez Las Noches területén belül. De ez nem számít, mivel az egészet csak a látszat kedvéért hozta létre – itt kicsit jobban elsötétült a tekintete. – Az a shinigami… nagyon erős. Nincs szüksége nála gyengébb arrancarokra. Ezt velünk is közölte már a legelején. Nem avatkozik közbe, ha belső viszályokra használjuk az erőnket. Így több exespada is halott. Ebből következik, hogy a mostani helyzetben is csak eldobható bábukként tekint rájuk. Soul Society nem hogy csapást mért volna ezzel az akcióval Las Nochesra, de még Aizennek is szereztek pár derűs percet.

Gyakrabban kéne káromkodnom. Ha ezzel ilyenekre vagyok képes, mint például szóra bírni egy makacs, önfejű espadát, akkor teljesen megéri. A sok információ után nem nagyon tudtam szóhoz jutni. Kezdésként jó lenne, ha el tudnék siklani afölött, ahogy Aizent jellemezte. Elvégre nem ezért ülünk itt. De a fenébe is, semmi más nem jut az eszembe, mint még egy jó nagy adag káromkodás, amivel azt az árulót jellemezhetném. És mondanom sem kell, hogy az erős szó kivételével szinte minden szerepelne benne.

Szerencsére Urahara-san hamarabb megtalálta a megfelelő szavakat.

– Sejtettem, hogy nem érzi majd nagy veszteségnek. Ezért is javasoltam a főkapitánynak, hogy miután felmérték a terepet és kihozták onnan Kuchiki-sant és a többieket, térjenek vissza Soul Society-be. Kurotsuchi Mayurinak a birtokában van egy szerkezet, amivel gargantát nyithat a többiek számára. Ha számításaim helyesek, hamarosan meg kell érkezniük Inoue-sanhoz. Sado-kun és Ishida-san sebesüléseinek begyógyítását mindenképpen ő akarta vállalni, ezért csak onnan mennek tovább Soul Society-be, hogy elássák a többi sebesültet.

Döbbenetem még tovább fokozódott. El kellett ismernem, hogy Urahara-san roppant felkészült volt. Grimmjow-t azonban úgy tűnt hidegen hagyja a dolog. Csak csendben ült, és mélyen a gondolataiba mélyedt.

– Mi lesz most, Urahara-san? – tettem fel azt a kérdést, ami mindannyiunkat a legjobban foglalkoztatta.

A shouten tulajdonosa kiitta a maradék teáját, majd pár másodpercig latolgatta, hogyan fejezze ki magát.

– Az igazat akarom hallani.

Tisztában voltam a helyzet súlyosságával, nem körmönfont válaszokra voltam kíváncsi.

– Rendben van, őszinte leszek, Kurosaki-san – jelentette ki komoly hangon, majd levette a kalapját, és zavartan babrálni kezdett vele. Kicsit meghökkentett a látvány. Majdnem… tanácstalannak látszott. – Nem igazán tudom, mi lenne a leghelyesebb megoldás. Inoue-san nem fog beszélni, és én is hajlandó vagyok bizonyos mértékű kompromisszumkora, de… Ideiglenes menedéken kívül nem tudok többet nyújtani. Azt persze nem tilthatom meg, hogy visszamenj a családodhoz, de nem javaslom. A fizikai kondíciód még messze nem a régi, ráadásul felléphet némi nemkívánatos mellékhatás az… egészségügyi állapotodban.

Láttam, hogy próbálta óvatosan kifejezni magát Grimmjow jelenlétében, én azonban csak hanyagul vállat vontam.

– Grimmjow tud a hollow erőmről.

Az említett erre egy pillanat erejéig rám nézett, majd rezzenéstelen arccal visszamerült a gondolataiba.

– Értem. – A tekintete kicsit hosszabban elidőzött köztem és az espada között, de végül folytatta. – Hueco Mundóban még Soul Society-nél is magasabb arányban van reiastu a légtérben. Biztos te is észre vetted, hogy hirtelen könnyebben tudtad használni a hollow erődet.

Itt összeráncoltam a szemöldököm. Az igaz, hogy szinte folyamatosan fenn tudtam tartani a kapcsolatot, de hogy ez mind az idegen reiatsunak legyen köszönhető?

– Ezt… nem igazán értem, Urahara-san.

– A benned lévő hollow megerősödött, mivel gyakorlatilag megsétáltattad a természetes élőhelyén, idióta – vetette oda nekem Grimmjow, megcáfolva ezzel azon gondolataimat, hogy a beszélgetésünk nagy részét elengedi a füle mellett.

– Köszönöm a mélyreható, és értelmes magyarázatot – morogtam rá csak úgy mellékesen, mert kezdett megint felmenni bennem a pumpa.

Muszáj volt mindig valami baromságot beszólnia? Inkább újra Urahara-sanra fordítottam a figyelmemet.

– A lényeg valóban ennyi, Kurosaki-san – mondta vonakodva, majd miután megköszörülte a torkát, komolyabban folytatta. – Olyan nagy mennyiségű hollow eredetű reiatsunak tetted ki magad, hogy az kihatott a benned szunnyadó hollow erődre, minek következtében… szinte biztosnak tartom, hogy szintet lépett. Azt is megkockáztatom, hogy a tréning, aminek Shinji-kunék tettek ki téged, mostanra már semmit sem ér.

Éreztem, hogy megkörnyékez a pánik. Ökölbe szorítottam remegő kezeimet, és vettem pár mélyebb lélegzetet. Nyugalom, egyszer már sikerült, most is menni fog. Nem hagyhatom, hogy elhatalmasodjon fölöttem.

– Értem… tehát én itt maradok, és akkor a vaizardok jönnek ide, hogy újra végigcsináljam az egészet?

– Nem egészen erre gondoltam, Kurosaki-kun – itt látványosan Grimmjow-ra pillantott. – Valójában egy arrancar sokkal alkalmasabb lenne a feladatra. Ő könnyebben meg tudná tanítani neked, hogy használd ki maximálisan a hollow erődet. Ha komplikáció lépne fel, abban az esetben itt van Tessai. Az ő képességeivel képesek lennénk kordában tartani a dolgokat.

Rosszul hallottam ugye? Valószínűleg tele ment a fülem homokkal, mialatt Hueco Mundóban kirándultunk.

– Ugye nem azt fogod most mondani, amit gondolok, Urahara-san? – tettem fel reménykedve a kérdést, majd mikor megláttam, hogy a shouten tulajdonos arcára kiül azaz idétlen vigyor, kezdtem valóban megijedni.

– Hát persze! Természetesen megengedem, hogy egy vendégszobát kapjatok, ha ez segít, hogy megtanuljátok jobban elviselni egymás társ—

Dühösen felpattantam, és zavart pirossággal az arcomon Urahara-san felé kezdtem el hadonászni.

– Nekem nincsenek ilyen idióta, önsanyargató gondolataim! Mintha pár percnél is többet bírnék ennek az arrancarnak a társaságában eltölteni! – Kicsit kiakadtam. Máskor is aludtam már közös szálláson a barátaimmal, de a mostani helyzet egészen más volt. Még hogy Grimmjow és én, huzamosabb ideig egy légtérben? Ki van zárva. – Én az edzésekre gondoltam! Komolyan azt hiszed, hogy ha ő fog „tanítani”, akkor az majd segíteni fog könnyebben megbirkózni a hollow énemmel? Arról nem is beszélve, hogy Inoue-nek is ide kell majd költöznie, mert szétverjük egymást?

– Kérlek nyugodj le, Kurosaki-san. Biztos vagyok benne, hogy vendégünk tisztában van az elszállásolásának feltételeivel – mondta Urahara-san, kihangsúlyozva a „vendég” és „feltétel” szavakat.

Hümmögve visszaültem a helyemre, és kíváncsian Grimmjow-ra pillantottam. Kizárt, hogy nem esett le neki a nem is oly burkolt célzás. Na meg az a pár pillanatra fellobbanó sötét árnyék Urahara-san szemében. Ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire nem szabad alábecsülnöm a nemtörődömség álarca mögé rejtőző shinigamit.

– Még ha ő bele is egyezne, amit erősen kétlek, én akkor se mennék bele! – Jelentettem ki eltökélten, majd elfordítottam a fejem, és makacsul fixírozni kezdtem az asztallapot. – Nem fog nekem parancsolgatni…

Mellettem Grimmjow rekedten felnevetett, majd belemarkolt a hajába, és egy jó öt percig, csak összeszorított szemekkel gondolkozott. Már éppen fel akartam szólalni, hogy ez az ötlet úgy baromág, ahogy van, amikor végül felemelte a fejét, és egyenesen Urahara-sanra pillantott.

– Nem mintha a jelenlegi helyzetemben lenne más lehetőségem, de pár dolgot tisztázzunk, kalapos fazon, és te is jól figyelj, Kurosaki! A saját akaratomból maradok itt, nem fogok úgy ugrálni, ahogy ez az oldal fütyül, és végezetül, amint megoldódik ez a nevetséges helyzet, elhúzok innen, értve vagyok?! – jelentette ki határozottan, de olyan hangnemben, mintha ő tenne szívességet nekünk azzal, hogy itt marad. Mindjárt behúzok neki egyet, esküszöm, csak nézzen legközelebb felém és—

– Ez korrektnek tűnik, nekem csupán két feltételem van: segítesz Kurosaki-sannak kordában tartani az erejét, és nem szeded szét a boltomat. Ha úgy érzed képes vagy rá, akkor isten hozott az Urahara Shoutenben.

Mi? Nem, nem nem! Ez még a legrosszabb rémálmaimat is felülmúlja. Nem értette Urahara-san, mikor burkoltan közöltem vele, hogy én és ez az idióta szét fogjuk szedni egymást?!

– Ezt nem mondhatja komolyan, Urahara-san! Még hogy Grimmjow, mint „edző”?!

– Heh, örömmel fogom végignézni a bénázásaidat, Kurosaki – villantott meg felém egy gúnyos mosolyt, majd felállt az asztaltól.- Ha készen állsz arra, hogy szétrúgjam a segged, szólj. A szobámban leszek – mondta lekezelően, és eltűnt a tolóajtó mögött.

– Mi az, hogy szétrúgja a seggem?! Az ő szobája?! Urahara-san, csináljon már valamit!

– Grimmjow-san szobája mellett találsz magadnak üres helyet, rendezkedj be ott, Kurosaki-san – magyarázta, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, majd felállt, s mielőtt betolta volna maga mögött az ajtót, felkuncogott: – Végre lesz egy kis élet ebben a boltban! – Ezzel teljesen magamra maradtam a kétségbeesésemmel.

– A francba, mit indítottam el?

***

Grimmjow ingerülten mordult egyet, majd a következő pillanatban háttal egy sziklának csapódtunk, keresztezett kardjaink felett néztünk mélyen egymás szemébe.

– Ha azt hiszed, hogy akár egy szikrányit is érdekel mások véleménye, akkor nagyon tévedsz, Kurosaki! – sziszegte az arcomba, majd szabad kezével a fejem mellett ütött egy lyukat. – És abban is, hogy a sérüléseid ellenére kíméllek majd. Hívd elő a bankai-od, és harcolj teljes erődből! Enélkül szart sem ér, amit csinálunk! Nem fog magától elszivárogni belőled minden reiatsu, idióta!

Rávicsorogtam, és tovább növeltem lélekenergia szintemet, most már örvénylett és vibrált körülöttünk a levegő.

– Pofa be, én is tudom! – ordítottam az arcába, azzal ellöktem magamtól, és felvettem a szokásos testhelyzetet a második szint kieresztése előtt. – Ban-kai!

Felcsaptak körülöttem a fekete getsuga nyalábok, reiatsu szintem megemelkedett, és már gyűjtöttem is az energiát egy Getsuga Tenshou szabadon eresztésére.

– Ezt már szeretem, Kurosaki! Mutasd meg, mennyire puhultál el a legutóbbi harcunk után!

– Csak aztán ne panaszkodj, ha még egy lyukat ütök rajtad, Grimmjow!

Ez volt azoknak az utolsó napoknak az egyike, amikor még habozás nélkül képes voltam rátámadni, és megsebesíteni őt. De az ezután történt események fényében már a gondolattól is elborzadok, hogy ártsak neki. Honnan is sejthettük volna? Hiszen az is olyan ártatlanul kezdődött, mint ez a mai kis erőfitogtatás. Élet-halál harc, majd pedig menekülés lett belőle. Menekülés azok elől, akiket eddig a barátaimnak és a szövetségeseimnek hittem.

Írói megjegyzés:

És igen, ez nem káprázat, jól láttok^^Végre elkészültem az Until the Day I Die 2. fejezetével! *pezsgőt bont* Elnézést kérek mindenkitől, tudom hogy már sokan régóta vártátok a folytatást, és kaptam emiatt egy pár erősebb kritikát is, ami nem is baj, mert megérdemeltem. Tényleg lassú vagyok, aláírom. Most ráadásként még az érettségi is betett, meg a 2 nyelvvizsgám, szóval szinte semmire sem volt időm, egy betűt sem írtam ez alatt az idő alatt. (Kivétel a Teacher Complex c. ficünk Yami Nitával, keressetek rá, szintén GrimmIchi^^, de ide is fel fogom tenni). De most végre eljutottam oda, hogy több időm van, így itt a 2. fejezet! Az történet eddigi leghosszabb fejezete, bár tény, más ficemben írtam már hosszabbat, de úgy hiszem nem a terjedelem számít igazán, hanem a tartalom.

A 2. fejezet publikálásának ideje: 2010.07.12. 23:58. de én ezt a fejezetet Ichigo születésnapjára, 7. hó 15.-ére szántam, Boldog Születésnapot Ichi~ Szeretünk^^ Grimm is^^ Mélyrehatóan, és tövig XD *khm, ezt majd egy későbbi fejezetben*

Na tehát, remélem a nagy várakozás, és a viszonylag „semmitmondó” fejezet után se lohadt le a lelkesedésetek, és továbbra is figyelemmel fogjátok kísérni a történetet^^ A következő fejezetben már határozottan lesz yaoi, illetve utalás rá, szóval kitartás! Nem szeretném elkapkodni, fokozatosan akarom felépíteni a kapcsolatuk alakulását. Az egyszerűen a halálom, mikor egy ficbe a első fejezetben még utálják egymást, a 2. fejezet elején pedig már nagyban elmélyednek egymásban… -__-.

A következő fejezet nem tudom még mikorra várható, a következő frissítésemet a Kissesből tervezem, mégpedig a befejező résszel. De ígérem, nem lesz ekkora szünet, mint a mostani. Visszatértem^^

És most egy közérdekű közlemény: vállalok japán nyelvoktatást, egészen a kezdő szinttől, olcsó árak és rugalmas időbeosztás mellett. Ha érdekel valakit a dolog, a linkeknél szintén is ki van rakva, de ide is bebiggyeszteném: http://kezdojapan.wordpress.com/

Nézzetek be bátran, és minden olvasótól (régitől és újtól egyaránt) fogadok kritikákat. Ha tetszik a történet, kérlek tisztelj meg pár szóval, úgy gondolom nem sokat kérek, csak szeretném jobban átlátni mennyien olvassák, illetve hogy a kezdeti laposság ellenére mennyire tetszik nektek^^

Még egyszer köszönöm a türelmeteket, és viszlát a következő fejezetig!

Advertisements